Andrei Rossokhin: “Ha nem vagyunk hajlandóak ismeretlen találkozni, az élet elveszíti jelentését”
A tudattalan nem csak lenyűgöz bennünket, hanem ijedt minket is: félünk megtudni magunkat, amivel nem tudunk nyugodtan élni. Lehetséges -e beszélni az eszméletlen kapcsolatról, nem a pszichoanalízis, hanem a vizuális képek felhasználásával? Ezt a pszichoanalitikus Andrei Rossokhin mondta el.
Pszichológiák Eszméletlen – lenyűgöző és meglehetősen bonyolult cselekmény. Hogyan válaszolna a kérdésre: Mi az eszméletlen? 1
Andrey Rossokhin: A pszichológusok szeretnek kifejezéseket beszélni, de megpróbálom felvázolni ezt a koncepciót élő nyelven. Általában az előadásokban az öntudat összehasonlítását töltöm a makrokoszmával és a mikrokozmoszmal. Képzelje el, mit tudunk az univerzumról. Többször tapasztaltam meg egy speciális állapotot a hegyekben: amikor a csillagokat nézi, ha valóban legyőzi a belső ellenállást, és megengedi magának, hogy végtelenül érezze magát, áttörjen a csillagokba, érezze a kozmosz végtelenítését és önmagának abszolút jelentéktelenségét, akkor a horror állapot megjelenik, akkor egy horror jelenik meg. Ennek eredményeként védő mechanizmusok vannak. Tudjuk, hogy a tér még egy univerzumra sem korlátozódik, hogy a világ abszolút végtelen.
A mentális univerzum alapvetően végtelen, ugyanolyan alapvetően nem ismert, mint a Macrocosm
Ennek ellenére a legtöbbünknek van egy ötlete az égről és a csillagokról, és szeretjük nézni a csillagokat. Ez általában megnyugtatja, mert ezt a kozmikus szakadékot planetáriummá változtatja, ahol az ég felülete van. A kozmikus szakadék tele van képekkel, karakterekkel, fantáziálhatunk, élvezhetjük, kitölthetjük szellemi jelentéssel. De ugyanakkor el akarjuk kerülni azt az érzést, hogy valami más van a felszín mögött, valami végtelen, ismeretlen, határozatlan, titkos.
Nem számít, hogyan törekszünk, soha nem fogunk mindent tudni. És az élet egyik jelentése, például a csillagokkal foglalkozó tudósok, az, hogy valami újat találjon meg, új jelentéseket találjon. Nem tud mindent (ez lehetetlen), de előrelépni ebben a megértésben.
Valójában egész idő alatt olyan értelemben beszéltem, amelyek abszolút alkalmazhatók a mentális valóságra. Mind a pszichoanalitikusok, mind a pszichológusok nemcsak az emberek kezelésére törekszenek (pszichoanalitikusok és pszichoterapeuták nagyobb mértékben), hanem a mentális univerzumuk felismerésére is, rájönve, hogy ez végtelen. Elvileg ugyanolyan végtelen, ugyanolyan alapvetően nem ismert, mint a makrokoszm. Pszichológiai, pszichoanalitikus munkánk, valamint a külvilágot feltáró tudósok körében az a jelentése, hogy mozogjunk.
A pszichoanalitikus munka, valamint a külvilágot felfedező tudósok jelentése az, hogy mozogjanak
Az ember életének egyik jelentése az új jelentések felfedezése: Ha nem tár fel új jelentéseket, ha nem az, hogy valami ismeretlennel találkozzon, véleményem szerint elveszíti az élet értelmét.
Az új jelentések, az új területek állandó, végtelen felfedezésében vagyunk. Minden ufológia, fantáziák az idegenek körül, ez az öntudatlanok tükröződése, mert valójában mi vagyunk a saját és vágyaink, félelmeink, félelmeink és szorongásunk, és tapasztalataink, mindannyian a külső valóságból kivetítjük az idegenekről szóló fantáziák formájában, amelyeknek a gazemberek, amelyeknek a gazemberek, és meg akarnak menteni minket, akkor gondoskodniuk kell rólunk, vagy az ellenőrzésről.Elpusztítson minket.
Vagyis az öntudat sokkal komolyabb, mély és nagy méretű online dolog, mint amit a mindennapi életben látunk, amikor sokat öntözzünk: automatikusan irányítjuk a gépet, anélkül, hogy a könyv forgatását gondolnánk. A tudattalan és tudattalanok különböző dolgok?
A. P.: Vannak olyan automatizmusok, amelyek az eszméletlenbe kerültek. Hogyan tanultunk meg egy autót vezetni – rájöttünk őket, és most félig – automatikusan vezetjük. De kritikus esetekben hirtelen felismerjük néhány pillanatot, azaz képesek vagyunk megvalósítani őket. Vannak olyan mélyebb automatizmusok, amelyeket nem tudunk felismerni például, hogy a testünk hogyan működik. De ha a mentális eszméletlenről beszélünk, akkor itt van az alapvető pillanat. Ha mindent csökkentünk az automatizálásra, mint gyakran, akkor valójában azt a tényt, hogy egy személy belső világát a racionális tudatosság korlátozza, valamint néhány automatizmust, a testet ide is hozzá lehet adni.
Eljön egy pillanat, amikor valóban tudod, hogy szeretetet és gyűlöletet tapasztalhat ugyanazon személy iránt
Az öntudatlan nézet egy személy pszichéjét és belső világát korlátozott helyre csökkenti. És ha így nézünk ki a belső világunkban, akkor ez a belső világunkat mechanisztikus, kiszámítható, ellenőrzöttsé teszi. Ez valójában hamis ellenőrzés, de úgy tűnik, hogy irányítunk. És ennek megfelelően nincs meglepetés vagy valami új hely. És ami a legfontosabb: nincs hely az utazáshoz. Mivel a pszichoanalízis fő szó, különösen a francia pszichoanalízisben, egy utazás.
Utazunk egy olyan világba, amelyet egy kicsit tudunk, mert van tapasztalataink (minden pszichoanalitikus átadja a saját elemzését, mielőtt mélyen és komolyan dolgozik egy másik emberrel). És könyvekben, filmekben vagy valahol máshol éltél-erről az egész humanitárius szférában.
Miért olyan félelmetes az, ha akkori az út a psziché mélyére? Miért van ez az öntudat mélysége, az a végtelenség, amelyet ezen az úton feltárhatunk nekünk, a félelem forrása, és nem csak az érdeklődés és nem csak a kíváncsiság?
A. P.: Miért félek például az a gondolat, hogy az űrbe menjünk? Ijesztő még el is képzelni. Egy banálisabb példa: Maszkkal általában mindannyian készen állunk az úszásra, de ha túl messzire vitorlázol a parttól, akkor egy ilyen sötét mélység megkezdődik, hogy ösztönösen visszafordulunk a helyzet ellenőrzése érdekében. Vannak korallok, gyönyörű, ott nézheti a halakat, de amint a mélységbe nézel, vannak nagy halak, nem tudja, ki fog jönni, és a fantáziád azonnal kitölti ezeket a mélységeket. Kényelmetlen leszel. Az óceán az életünk alapja, nem élhetünk víz nélkül, óceán nélkül, a tenger mélysége nélkül.
Freud ugyanazt az öntudatlan, az ember belső világát fedezte fel, teljesen más ambivalens érzésekkel tele
Életet adnak mindannyiunknak, de nyilvánvalóan megijesztik. Miért? Mert pszichénk ambivalens. Ez az egyetlen kifejezés, amelyet ma használok. De ez egy nagyon fontos kifejezés. Valóban érezheti, és csak néhány év elemzés után élhet. Eljön egy olyan pillanat, amikor elfogadja a világ ambivalenciáját és a vele való kapcsolatát, amikor valóban tudod, hogy szeretetet és gyűlöletet tapasztalhat ugyanazon személy iránt.
És ez általában nem pusztítja el sem a másikat, sem önöket, éppen ellenkezőleg, kreatív teret, az élet teret teremthet. Még mindig szükség van erre a pillanatra, mert kezdetben halálosan félünk ettől az ambivalenciától: inkább csak egy embert szeretünk, de félünk a vele kapcsolatos gyűlölet érzéseitől, mert vannak borok, önkonfúzió, sok mély mély érzések vannak.
Mi az a freud zseni? Eleinte a betegekkel, a beteg hisztériával dolgozott, meghallgatta a történeteiket, és arra késztette azt az elképzelést, hogy a felnőttek szexuális zaklatása történt. Mindenki úgy gondolja, hogy ebben volt a Freud által elkövetett forradalom. De valójában ennek semmi köze sincs a pszichoanalízishez. Ez a tiszta pszichoterápia: Néhány sérülés gondolata, amelyet a felnőttek okozhatnak egy gyermeknek vagy egymásnak, és amely ezután a pszichén hat. Van egy külső hatás, van egy külső trauma, amely a tünetekhez vezetett. Fel kell dolgoznunk ezt a sérülést, és minden rendben lesz.
És Freud zseni az volt, hogy nem állt meg ott, folytatta a hallgatást, folytatta a munkát. Aztán felfedezte a nagyon tudattalan, egy ember nagyon belső világát, teljesen más ambivalens érzésekkel, vágyakkal, konfliktusokkal, részleges vagy helyettesített fantáziákkal, elsősorban infantilis, legkorábbi. Rájött, hogy az ügy egyáltalán nem sérüléssel jár. Lehetséges, hogy a legtöbb olyan eset, amelyre támaszkodott, társadalmi szempontból nem volt igaz: mondjuk, a felnőttek erőszakossága, ezek a gyermek fantáziái voltak, akik őszintén hittek bennük. Valójában Freud belső tudattalan konfliktusokat fedezett fel.
Vagyis nem volt külső befolyás, belső mentális folyamat volt?
A. P.: Belső mentális folyamat, amelyet a környező felnőtteknek vetítettek. Lehetetlen hibáztatni ennek a gyermeket, mert ez a mentális igazsága. Freud itt rájött, hogy a sérülés, kiderül, nem külső, pontosan ez a konfliktus. Különböző belső erők fejlődnek bennünk, mindenféle meghajtó. Csak képzelje el ..
Tehát egyszer megpróbáltam érezni, mit érez egy kisgyermek, amikor a szülők megcsókolnak. Miért csókolnak például az ajkán, de nem tudja? Miért tudnak együtt aludni, én pedig egyedül vagyok, és még egy másik szobában is? Ezt lehetetlen megmagyarázni. Mi a Földön? Kolosszus frusztráció következik be. A pszichológiából tudjuk, hogy bármely emberi fejlődés konfliktusokon megy keresztül. És a pszichoanalízisből tudjuk, hogy egy személy, egy személy bármilyen fejlődése, köztük nemcsak konfliktusokon megy keresztül, hanem szexuálisan orientált konfliktusokon keresztül is. Kedvenc mondatom, amelyet egyszer megfogalmaztam: „Nincs személyiség szexualitás nélkül”. A szexualitás segíti a személyes fejlődést.
A gyerek el akar mászni a szüleire az ágyban, velük akar lenni. De tiltott, visszaküldik, és ez szorongást és félreértést okoz neki. Hogyan birkózik meg? Még mindig bejut ebbe a szobába, de hogyan? Eléri a képzeletében, és ez fokozatosan megnyugtatja. Ott behatol, fantáziálva, mi történik ott. Innentől kezdve ezek a tapasztalatok születnek, ezek a művészek szürrealisztikus képei, amelyek végtelenül messze a biológiától és a felnőtt szexualitás fiziológiájától. Ez a mentális tér kialakulása hangokból, ötletekből, érzésekből. De ez a gyermek megnyugtatja, úgy érzi, hogy valójában elkezdi ellenőrizni a helyzetet, hozzáférést kap az anyavállalathoz. És így új jelentést szerez.
A pszichoanalízis mellett az öntudatlan hozzáféréshez való hozzáférés bármely más módja lehetséges?
A. P.: Mivel a tudattalan mindenütt megtalálható, mindenhol hozzáférés van. A tudattalanhoz való hozzáférés életünk minden pillanatában megtörténik, mert az öntudat mindig velünk van. Ha figyelmesebbek vagyunk, és megpróbálunk az ég felszíne mögött nézni, amiről beszéltem, akkor az öntudat emlékeztet bennünket azokon a könyveken keresztül, amelyek legalább egy kicsit érintkeznek bennünket, nem feltétlenül pozitív, más: fájdalom, szenvedés, öröm, öröm, öröm, öröm, öröm, öröm, öröm, öröm. Ez egy találkozás néhány tudattalan szempontból: a festményekben, a moziban, az egymással való kommunikációban. Ez egy különleges állapot. Csak az, hogy egy ember hirtelen megnyílik valamelyik másik oldalról, és ezáltal az új mikrovót nyitják meg nekem. Ez rendben van.
Mivel a könyvekről és a festményekről beszéltünk, van -e élénk példája azokról a művekről, amelyekben az öntudatlan válasz különösen egyértelműen érezhető?
A. P.: Mondok egy egyszerű dolgot, majd egy konkrét. Az egyszerű dolog az, hogy ha valóban beépíti a munkát, ez az út az öntudathoz, és ha ez izgatja az érzéseidet, és nem feltétlenül jó érzéseket – ez ennek megfelelően fejleszthet téged. És az a konkrét dolog, amit szeretnék megosztani. A legjobb munka a pszichoanalízisről, amelyet elolvastam, a Freud nevű film -pontszám. Írta neki Jean-Paul Sartre.
A. P.: Ugyanaz a filozófus, aki egész életében kritizálta Freudot. Aki sok elméletet épített Freud kritikájára. És így írt egy teljesen fantasztikus filmjelenetet, ahol a pszichoanalízis szelleme, a pszichoanalízis legmélyebb lényege valóban érezhető. Nem olvastam semmit jobban, mint a Freud „hamis” életrajza, ahol fontos, hogy a Sartre azt jelenti. Ez egy csodálatos dolog, rendkívül egyszerű, világos és az öntudatlan és pszichoanalízis szellemét közvetíti.